Quentin Tarantino Volt egyszer egy.. Hollywood regénye remekül kiegészíti a filmet  a hiánypótló információival. Többek között arra is választ ad, hogy hogyan folytatódott Rick Dalton élete a filmben bekövetkezett brutális vérontás után.

Az 1969-ben játszódó film Rick Dalton és legjobb barátja, Cliff Booth életét követi nyomon, ahogy megpróbálnak alkalmazkodni az új, változó Hollywoodhoz. Mindeközben a szomszédos villába Sharon Tate és Roman Polanski költözik, megteremtve a Charles Manson szekta által elkövetett borzalmak újragondolásának a történetét, ami a valóságban Hollywood aranykorának a végét eredményezte.

A Leonardo DiCaprio által megformált Rick Dalton számára az első áttörést a Steve McQueen-féle Wanted Dead or Alive inspirálta Bounty Law hozta el, s ezzel nem csupán hírnevet nyert magának, még egy igaz barátot is. Cliffel a forgatáson barátkoztak össze, amikor a kaszkadőr megmentette őt egy esetleges égéstől. Miközben Rick kétségbeesetten aggódott amiatt, hogy kigyulladt, Cliff mindössze annyit mondott neki: „Rick, egy pocsolyában állsz. Csak ess el." Ettől kezdve olyan szoros barátság alakult ki közöttük, hogy Dalton még akkor is kiállt a barátja mellett, mikor a rendezők a múltja miatt nem akarták alkalmazni őt kaszkadőrként.

Amikor véget ért számára a Bounty Law és újra kellett kezdenie az életét tanácstalanná vált, s később intenzív hangulatingadozások, érzelmi hullámvölgyek gyötörték a színészt. Tarantino felfedi, hogy Rick Dalton bipoláris zavarban szenved és mivel a történet még jócskán abban az időben játszódik, amikor a mentális betegségek, a mentális egészséggel való tudatos törődés tabunak számított, Rick nem igazán rendelkezett érzelmi stabilitással. Remek példa erre amikor a Lancer film forgatása során elront egy jelenetet és magával ordítozik a lakókocsiban, eldob mindent ami a keze ügyébe kerül, alkoholistának nevezi a tükörképét (mégis egyből inni kezd), aztán sír, és végül öngyilkossággal fenyegeti meg saját magát, ha nem teljesít jobban. Dalton várhatóan jobban kezelte volna a színészettel járó stresszt és kiszámíthatatlanságot, hogyha kap segítséget.

A western sztárjának a fénye kihunyni látszott és a mentőövet dobó Marvin Schwarz ötletéről eleinte hallani sem akart. Rick túl büszke és konzervatív volt ahhoz, hogy spagettiwesterneket készítsen Olaszországban, hiszen ő mégiscsak relikviának számít Hollywood aranykorából. Dalton megreked a televíziós vendégszerepek körében, amiket arra terveztek, hogy a rosszfiút (tehát őt) legyőzze valamelyik új akciósztár, és ami a hippik számára egy tragikus est volt, az Ricknek egy új csodás jövő kezdete.

A zárójelenetben Sharon Tate áthívja Daltont, hogy megigyon egy italt vele és a barátaival, ezzel pedig DiCaprio szerepe elindult a reményekkel teli jövője felé. Quentin Tarantino a könyvében folytatja a beteljesülni látszódó tündérmesét és azt, hogy mi lett volna, ha sikerül megakadályozni a Tate-LaBianca gyilkosságokat. A valóságban ugyan ezt lehetetlen lenne megmondani, de ebben az alternatív valóságban a Bounty Law csillagát ismét a nagyok között említették, miután ropogósra sütötte az egyik hippit a The 14 Fists of McClusky filmben használt lángszórójával.

A Cielo Drive kapujának a nyitása nem csak egy italt jelentett Sharonnal, azt szimbolizálta, hogy Hollywood és az egész világ megnyílt Rick Dalton előtt. A Polanski családdal való barátság végtelen lehetőségeket kínálhat egy halványuló színésznek, esélyt kapott a karrierje újraindítására. A bedrogozott és agymosott hippik támadása a város közkedvelt beszédtémájává vált, később országos majd nemzetközi hírértéke lett. A világ odáig volt a triumvirátusért, amely elintézte a "büdös, szaros" hippiket. Különösen Rickért rajongtak, aki a gyilkosságok után állandó vendég lett a The Tonight Show Starring Johnny Carson műsorban, amelyben kifejtette, hogy mindig is utálta a hippiket, így a megölésükkel csak még nagyobb hírnévre tett szert. Ettől fogva a cowboy Nixon "csendes többség" konzervatív hősévé vált. A rá irányuló figyelem egyre több és jobb vendégszerepeket biztosított neki, és ugyan nem lett belőle olyan A-listás sztár, mint Steve McQueen, ismét a rivaldafénybe került. Vendégszerepet kapott az akkoriban legnagyobbnak számító sorozatban, a Mission Impossible-ben, sőt még a TV Guide is portrét készített vele.

Tarantino szívéhez olyannyira közel nőtt a szerep, hogy írt egy másik könyvet is, a The Films of Rick Dalton néven, melyben kategórizálta Dalton filmográfiáját. Az igazi grandiózus sikert a The Fireman című film okozta, melyet forgatókönyvíróként és producerként is jegyez. A projekt amibe Cliff is besegített a '80-as évekbeli karrierjét dolgozza fel, és olyan valós filmekből merít ihletet, mint az Exterminator és a Bosszúvágy. 

A The Fireman filmben Rick vietnámi veterán zsaruként felfedezi, hogy az egész rendőrség úszik a korrupcióban, és miután a társát - akit Samuel L. Jackson alakít - megölik, a főhős tűzoltónak öltözve vadássza le ellenfeleit, akiket pont úgy öl meg, mint ahogy a Manson lányt. A film kasszasiker, Dalton jövedelmező szerződést kap, ami garantálja a film folytatását 2 újabb résszel. Miközben Rick belekóstol a rendezésbe is, addig Booth irányítja az akciójelenetek forgatását. Minekutána a sztársága révén eljut a Fülöp-szigetekre is, 1988-ban  visszavonul.

Közvetlenül a Manson klán felbukkanása előtt Rick Dalton karrierje már olyan mélyen volt, hogy nem tudta tovább fizetni Cliff munkáját, egészen 1969 legforróbb éjszakájáig, mikor is a karrierje 180°-os fordulatot vett. A regényben még azt is bevallotta Cliffnek, hogy „Mindent egybevetve, azok az istenverte hippik szívességet tettek nekem."